2013. február 27., szerda

Fényes kezdés - a nyergesi kick-box-osok sikerei

2013. február 17-én került sor az idei első 4 Fight Országos Kick-box Kupa megrendezésére, melyet a Komárom-Esztergom Megyei Kick-box Szövetség az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskolában rendezett meg. A rangos eseményre 18 klub 198 nevezést adott le előzetesen. Köztük volt a Zoltek Nyergesújfalu SE kick-box csapatának 7 versenyzője is.

A képen Lukács Leila kapja az edzői utasításokat Szántó Sándortól és Hirsch Viktortól
Nagy izgalom, készülődés és természetesen rengeteg edzés előzte meg a versenyt, melyen indulóink közt négy újonc is szerepelt. 
Simon Renátó - Nagyon szépen, fegyelmezetten küzdött, mindkét mérkőzését biztosan nyerte, így megérdemelten állhatott a dobogó legfelső fokára.
Lukács Leila - A döntőben remekül helyt állt azonban jóval rutinosabb ellenfelét nem tudta legyőzni, így ezüstérmet vehetett át.
Drágán Dominik - Betartotta edzői utasításait, fegyelmezetten küzdött és bronzérmet szerzett.
Ludman Balázs - Ő is nagyon szépen helyt állt. Jóval erősebb ellenfelétől sem ijedt meg. Becsülettel végigküzdötte mindkét mérkőzését, azonban ezúttal sajnos nem tudott érmet szerezni.
A gyermek küzdelmek után következtek a kicsivel nagyobbak és rutinosabbak.
Királdi Petra sajnos első mérkőzésén nem nyújtotta a tőle megszokott teljesítményt, de a bronz mérkőzésére összeszedte magát és hatalmas csatában győzni tudott, így az ő nyakába bronzérmet akasztottak. A nap végén csapatunk két legrutinosabb versenyzője állhatott tatamira.
Szabó Z. Dominik és Scheirich Réka, light-contactban mindketten nagy fölénnyel nyerték súlycsoportjukat és megérdemelten állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára. Dominik még egy ezüstérmet is begyűjtött kick-light szabályrendszerben.
-            Sajnos idősebb versenyzőink közül többen is visszaléptek a verseny előtt egy-két nappal vírusos megbetegedés miatt. Azonban Petra, Réka és Dominik teljesítménye azt mutatta, hogy a megszokottól némileg eltérő alapozás meghozta a kívánt eredményt. Kondicionális felkészültségük megfelelő volt. A további edzéseken és versenyeken nagyobb hangsúlyt fektethetünk a technikai fejlődésre. – Szántó Sándor
2013. első felében még 2 forduló lesz ebből a versenysorozatból, ahol is gyermek csoportunk egyre emelkedő létszámának tükrében szinte biztosra vehetjük, hogy több gyermek versenyzőt fogunk tudni indítani. Sőt, már néhány olyan sportolónk is van, akik még olyan fiatalok, hogy a gyermek kategóriába sem indulhatnak, azonban versenyzésre készek és alig várják, hogy ne csak edzésen bunyózhassanak. – Hirsch Viktor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése