2013. december 9., hétfő

A IV. Komárom-Esztergom Megyei Fotópályázat képei Nyergesen

http://nyergesikulturhaz.hu/110831_kiadvany.pdf
A Nemzeti Művelődési Intézet KEM Irodája és a Féja Géza Közösségi Ház közös szervezésében idén a zsűri – a közel 300 alkotásból – 33 pálya-művet válogatott be a legjobbak közé. A díjnyertes és beválogatott alkotások december 31-ig megtekinthetőek a nyergesi AdyMŰVHÁZBAN (Kossuth L. u. 89. uszodás iskolaépület).

Az ünnep jegyében | December

http://nyergesihirmondo.blogspot.hu/p/letoltes.html

2013. október 16., szerda

ÖSSZEFOGÁS HAGYOMÁNYŐRZŐ MESTEREINKÉRT



Jótékonysági eseménysorozat indul az idős, nehéz helyzetben lévő
népzenészek megsegítésére

Kedves Barátaink, Kollégáink!

Egyre több idős mester kerül nehéz anyagi körülmények közé, sokan olyan betegséggel küzdenek, amely lehetetlenné teszi, hogy továbbra is zenéljenek. Mezei Ferenc Csángáló, a Szászcsávási zenekar brácsása Parkinson kórban szenved, anyagi helyzete azonban azt sem teszi lehetővé, hogy a kezeléshez szükséges gyógyszereket rendszeresen megvásárolja. Éppen ezért összefogásra kérjük a népzenészeket, a népzenével, néphagyománnyal foglalkozó szervezeteket, táncházasokat: jótékonysági eseménysorozatot indítunk el, amelynek célja, hogy a befolyt támogatással a segítségre szoruló zenészeket támogassuk.
Első lépésként december 5-én koncertet szervezünk a Hagyományok Házában és táncházat a Fonó Budai Zeneházban ismert, neves népzenészekkel, világzenei előadókkal, akik közreműködésükkel támogatják a kezdeményezést. December 6-án Debrecenben, 7-én Győrben rendeznek táncházat és koncertet e céllal.
Arra kérjük Önöket, álljanak az összefogás mögé! Amennyiben egyetértenek céljainkkal, kérjük, küldjék el szervezetük nevét és logóját e-mailben (hhinfo@hagyomanyokhaza.hu), hogy az esemény sajtóanyagaira, plakátjára feltehessük.
December 5-én este 7 órakor a Hagyományok Házában fellép Sebestyén Márta Andrejszki Judit társaságában, a Szászcsávási zenekar, Lajkó Félix, a Muzsikás, Szalonna és bandája, Pál Lajos és családja, a Dűvő, a Jászság Népi Együttes, az Üsztürü, Kovács Norbert (Cimbi) és a Csík zenekar. Konferál Herczku Ágnes. A belépőjegyek ára 7500 forint, aki ennél többel szeretne segíteni, az megteheti a helyszínen, illetve átutalással a 10400171-01700978 számlaszámra, a közleményben tüntessék fel, hogy „adomány az összefogásért”.
Ugyanezen a napon este 8 órától jótékonysági táncházat tartunk a Fonó Budai Zeneházban a Fanfara Complexa, a Pósfa zenekar, a Buda Folk Band, a Szászcsávási zenekar, valamint a Tükrös zenekar részvételével. A belépők ára 1000 forint lesz.
A befolyt összegből elsőként Csángáló gyógykezelését tesszük lehetővé a Magyarországi Kallós Zoltán Alapítványon keresztül. Az összefogást azonban hosszú távon szeretnénk fenntartani, az adománygyűjtés folytatását tervezzük.

Budapest, 2013. október 14.

Köszönettel:
Kunos Tamás, Csík zenekar 
Horváth László, Fonó Budai Zeneház, ügyvezető igazgató 
Kelemen László, Hagyományok Háza, főigazgató

2013. június 20., csütörtök

Megyei Fotópályázat


A Nemzeti Művelődési Intézet az Esztergom-Kertvárosi Féja Géza Közösségi Házzal együttműködve meghirdeti a IV. Komárom-Esztergom Megyei Fotópályázatot, melynek lebonyolítója a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodája. Jelentkezési határidő és a munkák elküldésének határideje: 2013. augusztus 02.
A pályázat célja: vándorkiállítás rendezése
A pályázat témája: Digitális pillanatok Komárom-Esztergom megyéből
A fotópályázaton bárki részt vehet az ország egész területéről, életkortól és foglalkozástól függetlenül.
A pályázatra csak olyan felvételeket nevezzenek a szerzők, amelyek 2-3 évnél nem régebben készültek. Az előző évi pályázaton kiállított képeket a pályázatból kizárjuk.
Egy pályázó maximum 10 db DIGITÁLIS képet küldhet be e-mailben, vagy CD-n (a CD-ket nem áll módunkban visszaküldeni, de megőrizzük egy évig, és igény esetén személyesen átvehetők az esztergomi Féja Géza Közösségi Házban). Sorozat nem adható le, csak egyedi kép. A kiállítási képek nagyításának költségét a rendező intézmény vállalja.
A beküldött alkotások optimális felbontása: 300 DPI, A/4-es méret. Az e-mailben beküldött JPG kiterjesztésű képek összterjedelme ne haladja meg a 10 Mb-ot! Óriáslevelet, tömörítést nem fogadunk és nem csomagolunk ki.
A pályaművek file neve a következő adatokat tartalmazza ékezet nélküli betűkkel írva: a pályázó CSALADNEVE_KERESZTNEVE_Akeprovidcime JPG kiterjesztésben.
A pályázóknak nevezési lapot kell kitölteni. A nevezési lapon szereplő információk egyezzenek meg a file névben olvasható adatokkal. A nevezési lap letölthető a http://fejageza.uw.hu oldalról a fotópályázat menüpontból, vagy személyesen is kérhető Esztergomban, a Féja Géza Közösségi Házban előzetes időpont-egyeztetés után. A nevezési lap beküldhető e-mailben is, de csak doc formátumban. A nevezési lapra kérem, írják rá a nevezési díj befizetésének napját és a befizetés módját.
A pályázóknak nevezési díjat kell fizetni, amelynek összege: 2000 Ft/fő, attól függetlenül, hogy hány fotót küldtek be. A nevezési díjakat a pályázattal és kiállítással kapcsolatos költségek fedezésére kívánják a szervezők fordítani.
A nevezési díjat személyesen is be lehet fizetni Esztergomban a Féja Géza Közösségi Házban, vagy postai „rózsaszín” csekken a következő címre:
2509 Esztergom-Kertváros, Damjanich u. 50. Ebben az esetben feltétlenül írják rá a csekkre, hogy „KÖZMŰVELŐDÉS - fotópályázat”.
Internetes beküldési cím: husz.kata@nkki.eu, vagy személyesen leadható CD-n (előzetes időpont-egyeztetés után), illetve postai úton: 2509 Esztergom-Kertváros, Damjanich u. 50.
Díjazás: 1-5. díj: oklevél és tárgyjutalom. A zsűri által beválogatott alkotások egy megyei vándorkiállításon kerülnek bemutatásra, melynek első helyszíne: Esztergom-Kertváros, Féja Géza Közösségi Ház.
A zsűri a beadott fotókból válogatja ki a megyei kiállításon bemutatásra kerülő műveket (helyszín: Esztergom-Kertváros, Féja Géza Közösségi Ház), illetve a megyei kiállításra javasolt művekből a legjobbakat 2013 őszétől Megyei Vándorkiállításra küldi.
Jelentkezési határidő és a munkák elküldésének határideje: 2013. augusztus 02.
Zsűri: 2 megyén kívüli, valamint 1 megyei szakértő.
Zsűrizés: 2013. augusztus 15-ig.
Értesítés a zsűrizés eredményéről: a http://fejageza.uw.hu oldalon augusztus 21-től.
Az eredményhirdetés 2013. szeptember 05-én a pályaművekből rendezett kiállítás ünnepélyes megnyitója alkalmával lesz Esztergomban, a Féja Géza Közösségi Házban.
Kiállítás időpontja, helyszíne:
2013. szeptember 5. (csütörtök) 17.00 Esztergom-Kertváros, Féja Géza Közösségi Ház.
2509 Esztergom-Kertváros, Damjanich u. 50.
Telefon: 33/555-605
E-mail cím: fejageza@gmail.com
Honlap címe: http://fejageza.uw.hu
A fotópályázattal kapcsolatban további információk kérhetők:
Husz Kata 30/748-0671
Tóth Tamás 20/463-2356

2013. június 3., hétfő

Árad a Duna Nyergesújfalunál is



Az árvízi helyzetről és a Duna vízállásáról, az árvízvédelmi készültségről itt tájékozódhat:
http://www.vizugy.hu/

Árad a Duna I.




IV. Komárom-Esztergom Megyei Nyári Alkotótábor

Kedves Alkotók!

A Nemzeti Művelődési Intézet idén újra meghirdeti a IV. Komárom-Esztergom Megyei Nyári Alkotótábort
nem hivatásos képzőművészeknek, melynek lebonyolítója a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodája.

A tábor időpontja: 2013. július 15–21.

A tábor szakmai vezetője: Dóri Éva vizuális nevelőtanár

A tábor további szakmai előadói:
Görözdi Géza grafikus, Atlasz Gábor festőművész

A Nemzeti Művelődési Intézet idén is szeretne lehetőséget biztosítani a megyében élő alkotók számára kreativitásuk kibontakoztatására és a szakmai fejlődésre. A tábor tematikája úgy került összeállításra, hogy minél színesebb, sokrétűbb ismerettel, tapasztalattal segítse a programban részt vevő amatőr művészek munkáját. A táborban készült alkotásokból kiállítást rendezünk a megye több helyszínén.

A tábor elméleti és gyakorlati programjai:
·        A látvány célirányos megfigyelése, analízise, lényegkiemelés, absztrakció
·        Alak és térábrázolás
·        Kreatív képességeket fejlesztő vizuális feladatok, játékos témák
·        Önálló kifejezési tevékenység a megismert ábrázolási módok, konvenciók felhasználásával
·        Tudatos anyag- és eszközhasználat

Szükséges eszközök: rajztábla, tempera, egyénileg kedvelt színanyagok és rajzlapok, esetleg alapozott felületek.

A tábor díja: 10.000 Ft
Jelentkezési határidő: 2013. július 01.

A tábor minimum 10 fő jelentkezésével indul.
Az alkotótábor nem bentlakásos, az ár az étkezést és a szállást nem tartalmazza.

További információ:
Husz Kata
módszertani csoportvezető
Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodája