2011. szeptember 13., kedd

Maróti Piknik


Marót, mai nevén Pusztamarót, a viszonylag távoli, de közigazgatásilag városunkhoz tartozó egykori település korábban gyümölcsöséről volt ismert, keresett. Néhány évtizede még iskolája is volt a mára kihalt és lerombolt falunak, amelynek temetőjéből is eltünedeznek lassanként a síremlékek. Mint minden szeptember második szombatján, idén is héregiek és nyergesiek érkeztek, hogy az emlékműnél Padányi Lajos helytörténész előadásával emlékezzenek az itt történt tragédiára: Buda várának elfoglalása után Szulejmán csapatai végigpusztították a Dunántúl északi részét. Marót térségében a szekérvárral megerősítve három napon át védekeztek. A törökök a Budáról hozott ágyúkkal törték meg a magyarok ellenállását 1526. szeptember 15-én. A kegyetlen vérengzésben a korabeli leírások szerint huszonötezren haltak meg, sokan kerültek török rabságba. Volt, aki életének önkezével véget vetve megmenekült a török fogságtól: Dobozi Mihály és felesége történetét bizonyára sokan ismerik. („A maróti csata” címmel a helytörténeti füzetek sorozatban megjelent az esemény leírása. A kötet a könyvtárban rendelkezésre áll.) A megemlékezést követően a kirándulók sétálgattak, bográcsoztak, sütögettek, élvezték a nyár talán utolsó hétvégéjét. (MM)

4 megjegyzés:

  1. BUSZOKAT IS LEHETETT VOLNA INDITANI,
    NEM MINDENKINEK VAN AUTOJA!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem jövőre már buszokat is lehet indítani. Ha jól tudom Padányi Lajos tanár úrék hosszú-hosszú éveken keresztül buszokat is szerveztek a piknikre. Idén már nem. Ötletnek jó, civil kurázsi és szervezés kérdése. Nem muszáj a nagy döntéshozókra várni, megy ez magától is. Köszönöm véleményét.

    VálaszTörlés
  3. Nem jól tudod:-), ugyanis egyetlen alkalommal (2009-ben) bérelt buszokat a polgármesteri hivatal: ekkor a két busz egyike telt meg - a Zoltek természetjáróival -, ők is csak kifelé vették igénybe. Tudni lehetett róla, mivel meghirdettük a Hírmondóban a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  4. Érdekességképpen fűznék csak annyit kiegészítésként az esemény egyébként érdekes beszámolójához, hogy a történelmi beszámolók összevetése alapján, 25 000 családról vagy 70 000 emberről tesznek feljegyzést és a legvalószínűbb helyszíne nem Pusztamarót, hanem Pilismarót térsége volt.

    Jómagam is szervezek hasonló történelmi jellegű túrákat teljesen ingyen. Sajnos és hála égnek is egyben javarészt Tata, Lábatlan, Süttő, Komárom, Győr, Esztergom, Kesztölc, Dorog polgárai élvezik ingyenes kalauzolásomat, sőt nemrég kerestek meg Debreceniek is felkéréssel. Örömmel venném a hasonló visszhangot, hogy minél több nyergesit láthassak ezeken a túrákon, hiszen elsősorban nekik szervezem ezen eseményeket.! :-)

    Előre is köszönöm.

    Tisztelettel:

    Hőgyes Károly

    VálaszTörlés