Mindig csak a „fűnyíró-elv”?

Mostanában, hogy a város pénzügyi helyzete finoman szólva is aggasztó, gyakori téma, hogy mire jut és mire nem. Itt van például a fűnyírás, amelyért nem kevés összeget kell a városnak leszurkolnia. Ahelyett, hogy gőzerővel kaszáltatjuk a füvet a táti egyenesben, érdemes lenne más megoldást keresni, ami hosszabb távon egészségesebb és szebb környezetet eredményezne. 




Lássuk be, a fűnyírás bizonyos helyeken olyan, mint a mosogatás: csak átmenetileg van látszata, hisz piszkos edény naponta keletkezik, mint ahogy a fű is gyorsan újranő. Mi lenne, ha a kerékpárutak mentén – a fűkaszálásra szánt összeg egy részéből – bokrokat, cserjéket ültetnénk? A bokrok és a cserjék alatt nem nőne fű, és a kipufogógázok se jutnának szűretlenül a kerékpárútra. Egyrészt a bokor és a jól kiválasztott cserje útját állná a mérgező gázoknak, és közben a légmozgás is lassul. Ha az anyagi helyzet szűkös, a cserjésítést akár két-három év alatt lehetne elvégezni, és persze nem csupán a kerékpárutak mentén, hanem a város szabad terein is, ahol ez lehetséges.




Egész más képet nyújtana a település, sokkal szebb, kiesebb lenne. Minden bokor és cserje minden évszakban más-más színt, hangulatot árasztana, ha kombinálnánk az örökzöld és az időszakosan virágzó növényeket. Miért nem érdemlünk többet, mint a novembertől áprilisig tartó szürkeséget, sáros unalmat és a nyári hőségtől barnára perzselődött fű látványát? Nem is beszélve arról, hogy helyes kiválasztással a madarak is táplálékhoz jutnának a téli, ínséges hónapokban.