2011. február 3., csütörtök

"Európa új, közös mederben"

Kistérségünk csatlakozott a Duna Partnerségi Hálózathoz


A Duna Partnerségi Hálózat azzal a céllal alakult meg, hogy segítse az Európai Unió Duna-stratégiájának megvalósulását, amelynek elfogadását erre az évre, Magyarország európai uniós elnökségének idejére tervezik. Az Európa Tanács még 2009 júniusában kérte fel az Európai Bizottságot, hogy 2010 végéig tegyen javaslatot a Dunára vonatkozó európai uniós stratégiára, ami többek között egy új Duna Régió létrehozását tartalmazza. Ez egy új gazdasági tér, amely növeli az EU és benne a tagországok versenyképességét. Tekintettel arra, hogy az Esztergomi kistérség településeinek többsége is a Duna mentén helyezkedik el, a Duna Stratégia kidolgozásában és a Duna Partnerségi Hálózat munkájában való részvételt kiemelten fontosnak tartja az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa, ezért 2010. november 18-i ülésén csatlakozott a Duna Partnerségi Hálózathoz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése