2011. június 8., szerda

Holnap kreatív délután a gyermekkönyvtárban

Egy izgalmas, kalandos kreatív délutánra várja a gyerekeket csütörtökön délután negyed ötkor a nyergesi Ady MŰVHÁZ Gyermekkönyvtára. A könyvtárosok azt találták ki, hogy a gyerekekkel közösen olvasnak el egy szép verset, amely alapján a kis látogatók pálcikabábokat készíthetnek. Hogy milyen bábok készülnek, az teljesen a gyerekek fantáziájára bízzák. Ez alkalommal Móra Ferenc: Panka sétálni megy című versét eleveníthetik meg a gyerekek.





Móra Ferenc verse különösen alkalmas arra, hogy egy-egy hangulatát, képeit bábokba álmodják. Lehet, hogy Pankából készül majd pálcikabáb? Esetleg a rét feletti felhők, vagy a virágok, netán a fecskefarkú pille elevenedik majd meg az ügyes gyerekkezek nyomán? Meglátjuk: az apróságok fantáziája végtelen! És hogy a szülők is feleleveníthessék a verset, és meg tudják beszélni otthon a csemetéikkel, miért is készítették azt a bábot, amit készítettek, álljon itt Móra Ferenc csodálatos három versszaka.


Sétálni megy Panka a búzamezőbe,
Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.
Dalolgatva ballag, egyes-egymagába,
Virágtestvérkéi vigyázzatok rája!
Simulj puha pázsit lába alá lágyan,
Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban!

Légy a legyezője, te lapu levele!
Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!
Búzavirág szeme mosolyog reátok:
Nevessetek vissza rá, búzavirágok!
Kakukkfű, az útját jó szagoddal hints be,
Bújj a lába elül, szúrós királydinnye!

Ha a dűlőúton szegényke kifáradt,
Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!
Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,
Szelíd széki füvek, csillagfejetekkel!
S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,
Te vigyázz reája, csöndes legyen álma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése