2011. május 6., péntek

Remekeltek városunk dalos kedvű hölgyei

Aki már hallott jókedvű svábokat önfeledten énekelni, az pontosan tudja, hogy felhőtlen szórakozásban lesz része az idei nyergesi kórustalálkozón. A rendezvény házigazdája a Nyergesi Német Nemzetiségi Dalkör lesz, akiket már sokan ismernek és szeretnek Nyergesújfalun és a környező településeken is. A találkozó 2011. május 15-én, vasárnap 16 órától kezdődik az Ady Endre Művelődési Ház színháztermében. És bár a nyergesi hölgyek képesek egy egész estét betöltően szórakoztatni a Nagyérdeműt, a találkozóra vendégek is érkeznek, akik a nyergesi lányok és asszonyok mellett szintén dalra fakadnak és táncolnak:
Vértestolnai Német Nemzetiségi Dalkör
Máriahalmi Német Nemzetiségi Dalkör
Soroksári Férfikórus
Tarjáni Forgatag Táncegyüttes


A házigazda Német Nemzetiségi Dalkör 2008 novemberében alakult, a Nyergesi Német Kisebbségi Önkormányzat támogatásával.
A helyi és környékbeli német (sváb) dalokat ápolják, és ez a fajta hagyományőrzés már sokak tetszését kivívta a térségben. A dalos kedvű, alapító hölgyekhez mára már hatan csatlakoztak, így az énekkar létszáma 18 fő. A mostani már a harmadik kórustalálkozójuk. A Dalkör vezetője: Farnadi Adrienn, harmonikán kísér Torma Róbert.

Az elmúlt években számos helyre hívták őket. Szinte állandó résztvevői a nyergesi kulturális programoknak (Crumerum Feszt, Bornap, Juniális, Majális). Aktívan részt vállalnak a Liba-bál szervezésében és lebonyolításában, hiszen a Német Kisebbségi Önkormányzattal nagyon jó a kapcsolatuk. De felléptek már Táton, Csolnokon, Máriahalmon, Tarjánban, Környén és Tatabányán is.
2010-ben részt a Landesrat szervezésében lebonyolított országos minősítő verseny megyei fordulójában arany minősítést kaptak.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése