2011. május 1., vasárnap

Köszönet a diákoknak!

“Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít.” (Ralph Waldo Emerson)



Intézményünk a Szent Mihály Idősgondozási Központ évek óta jó kapcsolatot ápol a Szalézi Gimnáziummal. Az iskola diákjai minden évben karácsonykor műsorral kedveskednek intézményünk lakóinak.
Az elmúlt két tanévben a gimnázium diákjaiból egy szeretetszolgálat alakult. Kétheti, havi rendszerességgel látogatják a csoport tagjai otthonunk azon lakóit, akik társaságra vágynak. Gyakran szervezünk közös programokat: farsangi készülődés, szüreti bál, színdarabok bemutatása. A „Társadalmi Szolidaritási Program” pályázata jó lehetőséget ad a két intézmény közötti kapcsolat kibővítésére, mind a tevékenységi körében, valamint létszámot illetően. A Szaléziak kiemelt feladatuknak tekintik, hogy a náluk tanuló közép-iskolások a társadalmi problémákra nyitott, szolidáris és aktív felnőtté váljanak. Fontos, hogy a diákok lássák és részt vegyenek olyan munkák ellátásában, amelyeket otthon nagy valószínűséggel nem, vagy csak nagyon kevesen végeznek. A különböző generációk közötti együttműködés erősítésére is jó lehetőséget kínál a pályázat.

Az intézmény lakói és munkatársai nevében köszönjük a programban résztvevő 9/H osztályos diákok aktív és segítőkész közreműködését, valamint a program koordinálásáért felelős tanárnő Wierlné Kárász Tímea áldozatkész munkáját.
Horváthné Károly Anikó, Szent Mihály Idősgondozási Központ, intézményvezető



Közös programok
A pályázati programot Wierlné Kárász Tímea tanárnő az Idősgondozási Központ munkatársaival együttműködve állította össze. A következő feladatok kerültek kiválasztásra: Társadalmi munka végzése az idősek otthonában: ebédhordók elmosogatása, gyógyászati segédeszközök karbantartása, könyvtárrendezés, tavaszi kertészkedés. “Együtt programok” az idősekkel: diákok előadása az időseknek, séta a cukrászdába, Húsvét előtt közös tojásfestés, ünnepi dekoráció készítése a bent lakó idősekkel, kirándulás Péliföldszentkeresztre autóbusszal, részvétel szabadtéri Szent Misén.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése