2011. május 27., péntek

Eldőlt a nyergesi civil szervezetek támogatása

A május 26-án megtartott képviselő-testületi ülésen döntés született arról, hogy mennyi támogatást kapnak a nyergesi civil szervezetek. Az összesen 3,3 millió forint keretre tizenkilenc helyi szervezet adott be pályázatot. A rendelkezésre álló összegre másfélszeres volt az igény.


Ne csak halat, hanem hálót is!

Ridly István képviselő

A képviselők hosszú vita után 5:4 arányban döntöttek arról, hogy milyen összegeket kapnak a helyi civil szervezetek. Abban valamennyien egyetértettek, hogy még a város mostohább anyagi helyzetében is szükség van a civil társadalommal kapcsolatos közérzetjavító intézkedésekre. Az is elhangzott a vita során, hogy a jövőben - akár 2012-től - jobban kellene ösztönözni a szervezeteket arra, hogy maguk is pályázzanak. Nagy tetszést aratott Ridly István javaslata. A képviselő szerint 2012-től két részre kellene bontani a civil szervezetekre szánt összegeket. Az egyik részét támogatásként kapnák, a másik része pedig visszatérítendő juttatás lenne, amely kifejezetten arra szolgálna, hogy a szervezetek saját maguk is indulhassanak országos, illetve uniós pályázatokon, és a várostól kapott visszatérítendő összegből fedezni tudnák az önrészt. Ezzel nemcsak "halat", hanem "hálót" is kapnának a szervezetek. A javaslat kidolgozására tehát van még idő, hisz a jövő évi költségvetés elkészítésére még bő öt hónapja van a városnak.

Az alábbiakban részletezzük, hogy melyik szervezet mennyi támogatásra számíthat idén.

Civil szervezet
(támogatás 2010-ben)
támogatás idén
Bóbita Óvodásokért Alapítvány
150.000 Ft
140.000 Ft
Csiribiri Alapítvány 
120.000 Ft
110.000 Ft
Életút Egyesület 
270.000 Ft
240.000 Ft
Öregkő Lovasai
-
90.000 Ft
Barátság Kör Egyesület
-
190.000 Ft
Nyergesi Pincegazdák Egy.
900.000 Ft
390.000 Ft
Zene Mindenkié Alapítvány
250.000 Ft
190.000 Ft
KEM Népművészeti Egyesület
100.000 Ft
90.000 Ft
MVK Nyerg. Városi Szervezet
300.000 Ft
290.000 Ft
Eternit Ált. Isk. Alapítvány
140.000 Ft
130.000 Ft
Nyergesi Csemete Alapítvány
250.000 Ft
190.000 Ft
KEMCE Cukorbeteg Klub
200.000 Ft
50.000 Ft
Ifjúság és Sport Közh. Al.
370.000 Ft
270.000 Ft
Szalézi Rendház
700.000 Ft
190.000 Ft
Nyergesújfalui Plébánia
150.000 Ft
140.000 Ft
Gyermek Labdarúgásért Alap.
350.000 Ft
190.000 Ft
Négy Égtáj Egyesület
200.000 Ft
190.000 Ft
Segítőtárs Közh. Alapítvány
120.000 Ft
130.000 Ft
Reményklub KEM Moz.Korl..
100.000 Ft
90.000 Ft

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése