2011. július 27., szerda

Filmbemutató a Szépművészeti Múzeumban

Tegnap este a kurátorok meghívására városunk három új „celebjével” filmbemutatóra igyekeztünk. Padányi Lajos, Ridly István és Szentkúti Dénes – no meg az otthon maradottak: Ridlyné Glaser Mária, Takátsné Török Mónika rajztanár és édesapja, Abronics Róbert és Barsi Sándor lovai és Borsos Zoltán lovász – is szereplői a most bemutatott filmnek. Nyergesújfalu mintegy tíz percet kap a közel órányi anyagból, ami, majd a televízióban is ellenőrizhetik, nem kevés.
(A kiállítás végén látható filmecske ízelítő volt a most bemutatott anyagból.)

A filmvetítés a díszteremben folyt, miután a nemrégiben kialakított vetítő (amit a Múmiák testközelben” nagyszerű kiállításról is ismerhetünk) szűknek bizonyult. A film utáni kerekasztal-beszélgetés alatt felmerült a kérdés a jelenlévőkben, mit kezd a város a romos villával.. A tény, hogy közbeszerzési eljárásban kihirdettük a győztest, elveti a mérlegelés lehetőségét, azaz hiába elmélkedünk azon, hagyjuk-e a villát eredeti állapotában, azaz visszakerülve a műemléki listára őrizzük meg a régmúlt szellemét, vagy újítsuk-e fel a mai művészek, amatőr alkotók örömére. Sokakat felháborított, amikor elmondtam, a külső megőrzésével ugyan, de átalakul a ház. Persze az sem titok, belátható időn belül nem lenne esély önerőből a KÖH előírásainak megfelelően felújítani, és félő, a statikailag rossz állapotban lévő épület nem alkalmas a várakozásra.
Egy biztos: a Nemzeti Galéria-beli Vadak, majd a pécsi és a most látható budapesti Nyolcak kiállítás (nem beszélve a párizsi tárlatról) talán minden érdeklődő nyergesi számára egyértelművé teszi azt, amit a művészetkedvelők eddig is tudtak, mekkora kincs a kernstoki örökség, ezzel együtt a villa.
MM

MTI:
„ A Szépművészeti Múzeum dokumentumfilmjét a Nyolcak művészcsoportról, amely kiállításaik történetébe, az alkotókat körüllengő pezsgő szellemi életbe és a bohémtanyák világába is bepillantást enged - kedden mutatják be Budapesten.
A Nyolcak csoporttá szerveződésének előzményeibe, kiállításaik történetébe, az alkotókat körüllengő pezsgő szellemi életbe és a bohémtanyák világába is bepillantást enged a Szépművészeti Múzeum megbízásából készült, A Nyolcak nyomában című dokumentumfilm, amelyet kedden mutatnak be Budapesten.

Májusban nyílt meg a Szépművészeti Nyolcak című kiállítása, hogy a nagyközönséggel is megismertesse a századelő magyar festészetének európai integrációját leginkább meghatározó, progresszív magyar művészcsoport történetét.

A Nyolcak tagjai (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos) a 20. század első évtizede körül, főként a francia modern festészettől inspirálva hozták létre művészeti csoportjukat. A Nyolcak rövid fennállásának időszakában az irodalom, a zene és a képzőművészet legjobbjai találtak egymásra, szellemi szövetségesük volt többek között Ady és Bartók is.A szeptember 12-ig látogatható kiállítás közönsége jelenleg is láthat egy 13 perces kisfilmet, de az alkotók már korábban úgy gondolták, hogy a művészcsoport története egész filmet kíván - mondta Szalay Péter rendező korábban az MTI-nek.

A 61 perces, HD formátumban, angol felirattal elkészített film számos bohém történet mellett feleleveníti többek közt, miként fosztották meg Tihanyit bajuszától, hogyan került elő Czóbel képe Párizsban és mi lett Kernstok nyergesújfalui villájával.

Az oknyomozó-ismeretterjesztő dokumentumfilm alkotói (Szalay Péter mellett Nagy Ernő operatőr, Barki Gergely és Schilling Sára művészettörténészek, valamint további felkért szakértők, mint Passuth Krisztina, Rockenbauer Zoltán és Molnos Péter) végigjárva a Nyolcakhoz köthető legfontosabb helyszíneket több olyan adatra, dokumentumra, sőt műtárgyra bukkantak nyomozásuk során, amelyek eddig ismeretlenek voltak a kutatók előtt. A stáb a művészcsoport tevékenységének legfontosabb színterein, Párizsban, Nyergesújfalun, Körtvélyesen és számos budapesti helyszínen forgatott. A kor légkörének megidézését archív rádiós interjúk, korabeli mozgóképek és számos fennmaradt dokumentum teszi hitelessé.
A Szépművészeti megbízásából készült alkotást kedden este mutatják be a múzeum Dór Piramisában kialakított moziteremben. A bemutatót kerekasztal-beszélgetés követi a múzeum igazgatója, Baán László, valamint Barki Gergely, Schilling Sára és Szalay Péter részvételével. A beszélgetést Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese vezeti, díszvendégként Peter Vergót, az Essexi Egyetem Művészettörténet Tanszékének professzorát hívták meg.

Mint a Szépművészeti Múzeum közölte, a bemutatót követően a film a Nyolcak című kiállításon tekinthető meg, illetve a DVD-n is megvásárolható lesz a múzeumi boltban.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése