2011. július 9., szombat

Szakmai ellenőrzés a Kernstok iskolában

Amint arról korábban hírt adtunk, a tavasz folyamán szakmai ellenőrzésre került sor az általános iskolában. A méréseket a képviselő-testület rendelte meg, véget vetve a szülők és pedagógusok között előforduló véleménykülönbségeknek. Tudjuk, hogy az 1989-90 óta eltelt években a belső ellenőrzéseket és néhány pályázaton nyert átvilágítást leszámítva "ellenőrzésmentes" időszak volt a hazai intézmények többségében és ennek negatív hatása sok esetben tetten érhető a pedagógiai munkában. Igaz, a törvény előírja a négyévenkénti szakmai és törvényességi ellenőrzést, ehhez azonban forrást a fenntartónak kell biztosítania. Eddig el is maradtak a tantárgyanként milliós nagyságrendből finanszírozható ellenőrzések, a szülői és más csoportok visszajelzéseire - a tanulók jövője érdekében - kötelességünk reagálni. Az objektív megítélésnek pedig egyetlen útja van: a független szakértő. Idén - tekintettel a délutános oktatásra - olyan területeket választottunk, amelyekből több év munkájára következtethetünk. Így nem okolható önmagában az utolsó év az esetlegesen rosszabb eredményekért.
Az ajánlatokból a Qualy-Co Oktatási Tanácsadó Kft.-t választottuk ki, korábbi jó tapasztalatokra és a reális árra tekintettel. Az eredmények igazolták a szülők által megfogalmazottakat:
2004-től kezdődően 6., 8. és 10. évfolyamon - nem általános jelleggel 4. évfolyamon is - minden évben sor kerül az országos kompetenciamérésre, melyen központi feladatsort kell megoldaniuk a tanulóknak tanáraik felügyelete alatt. A feladatlapokat beküldik a központba, ott értékelik. Az egyes tanulók, osztályok, iskolák eredményéről a szülők a mérés honlapján tájékozódhatnak.

Matematika-logikai területen jelentős javulás tapasztalható 2010-ben a 2009-es méréssel összehasonlítva. Hatodik osztályban az országos - és kistérségi - átlag felett teljesítettek, nyolcadikra kisebb mértékben ugyan, de szintén az átlagtól felfelé tér el a teljesítmény. Ezen belül az eterniti épület az átlagnál alacsonyabb szinten teljesít, azonban a tanulók szociális hátteréhez képest az eterniti tanulók az elvárt eredményt hozzák.
Szövegértés területén - ami nem csak a magyar nyelv és irodalom tantárgy oktatásának minőségével van összefüggésben - az iskola átlaga kis mértékben elmarad 6. osztályban az országos (1483 pont) és kistérségi (1495 pont) átlagtól, mindkét telephely (A-épület: 1452 és E-ép.: 1411 pont) esetében. 8. osztályban az országos átlagnál (1583 pont) és a kistérséginél (1597 pont) a központi épületben magasabb (1611 pont), az eterniti épületben alacsonyabb (1331 pont). Itt az eterniti épület teljesítménye az elvárhatónak megfelelő - az ún. családi-háttérindex tükrében. (A teljesítmény fő meghatározója a kutatások szerint elsősorban az anya iskolai végzettsége, majd a napi - hasznos - számítógép-használat és az otthoni könyvtár nagysága.)
A német nemzetiségi tudásszint mérése most, a szakértő által összeállított és más iskolában jó eredménnyel kipróbált feladatlappal történt, a kerettantervi követelményeket figyelembe véve. A negyedik osztálytól indított mérést (szövegértés, nyelvhelyesség és írás területén) a legkisebbek átlagosan 70 százalék felett teljesítették, majd nyolcadikra az átlagteljesítmény a minimumszintet sem érte el.

Gyakran tapasztaljuk, hogy nem minden szülő és pedagógus tartja fontosnak a kompetenciafejlesztést, kompetenciamérést. Legyinteni lehet, ha erről van szó, de a  kompetencia akkor is az a tudás, vagy készség, amely a modern, tudásalapú, gazdasági versenyre épülő társadalmak legfontosabb emberi erőforrása, a tudás alkalmazásának feltétele, így tudatos, új módszereket alkalmazó fejlesztése elengedhetetlen a XXI. század iskolájában.
A további eredményekről, óralátogatási tapasztalatokról a városi honlapon olvashatnak az érdeklődők. Az iskolai munkaközösségek intézkedési terveket dolgoznak ki az oktató-nevelőmunka javítása érdekében.

Mihelik Magdolna

(Nyomtatásban megjelent a Nyergesi Hírmondó júliusi számában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése