2011. július 7., csütörtök

„Gyerekek hónapja” a Benedek oviban


Furcsának tűnhet egy óvodában a „gyerekek hónapjáról” beszélni, hiszen egy óvoda a legjellemzőbb hely arra, hogy egy gyerek tényleg gyerek lehessen, és igazi gyerekként viselkedjen. De a Benedek Elek óvodában - a lehetőségeket tovább fokozva - minden év májusában megrendezésre kerül az ún. „Gyerekek hónapja” program, melyben kiemelt szerepet kap a mese, a mozgás, a zene és a barkácsolás.
Az óvoda Csiribiri Alapítványa ezen program megvalósításához igényt nyújtott be a Városi Civil szervezeteknek kiírt pályázatra. Az innen kapott pénzösszeg segítségével tudták igencsak megszínesíteni a gyerekek egyes napjait ebben a hónapban.

A „Mese” héten a Holle Anyó Színház látogatott el az óvodába, és színvonalas előadásukkal szórakoztatták a gyerekeket.
A „Barkácsolás” hetén a gyerekek mindennap más, kézügyességet kisebb-nagyobb mértékben igénybevevő játékokat készítettek az óvónők közreműködésével. Készültek katicabogarak papírgurigából vagy csigabigák parafa dugóból.
A harmadik hét a „Zene” hete volt, amikor a helyi Zeneiskola látta vendégül a kis óvodásokat. Zenei bemutatójukkal, a hangszerek kipróbálási lehetőségével tették a gyerekek számára is érdekessé ezt a látogatást.
Az utolsó, „Mozgásos” héten először egy városnéző kisvonattal zötyöghettek végig a Benedekes ovisok Nyerges utcáin. Illetve még ezen a héten kilátogattak a gyerekek a bajóti lovardába is, ahol ismerkedhettek a lovakkal, etethették őket, és a bátrabbak meg is lovagolhatták ezen nemes állatokat.


Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Shebák Andreának, hogy ezt a lehetőséget megteremtette az óvoda számára.

Ezután mint még hab a tortán, következett a gyereknap, amikor is a nyergesi tűzoltók látogattak el nagy piros autójukkal az óvodába. A tűzoltó bácsik beültették a gyerekeket a kormány mögé, fejükre húzták a sisakot, megnyomhatták a sziréna gombját… és ezzel úgy gondolom sok kisfiú álmát valóra is váltották.

Június hónapban egy másik értékes, a „Családdal a családért” című programot szerveztek az óvoda dolgozói a gyerekek és a szülők számára. Ez egy évről évre megrendezett vidám batyus családi szombat délután az óvoda udvarán. A megnyitóbeszéd és a gyerekek zenés, pom-pomos táncbemutatója után, az óvónők bábelőadással kedveskedtek a gyerekeknek.


A délután folyamán aztán különböző játéklehetőségek közül válogathattak a gyerekek. Volt akadálypálya, célba dobás, pecázás, sőt még arcfestés is. Az óvoda körül kis kirándulást is tehettek a gyerekek ezúttal egy igazi lovas kocsival, amely szinte egész délután rótta a köröket. Estefele pedig a tábortűznél szalonnasütéssel, jó hangulatban fejeződött be ez a nap is, amelyet köszönünk az óvoda összes dolgozójának!

„Kis gyermekem csak nézzél szerteszét, éretted van itt minden, ami szép.”

Naszák Róbertné
SZMK

(Nyomtatásban megjelent a Nyergesi Hírmondó 2011 júliusi számában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése