2011. április 5., kedd

Jótékonyság és ünnep a természetben



Legyen együtt a család!
Hitvesemmel és barátainkkal úgy döntöttünk, hogy Húsvét alkalmából gyűjtést rendezünk: várunk minden használható, jó állapotban lévő, de már szükségtelenné vált játékot, amivel szegényebb, mostohább sorsú gyerekeknek örömet szerezhetünk. Az összegyűlt ajándékokat egy húsvéti családi kirándulás keretében adjuk át, amely április 24-én lesz.
Gyülekező reggel 8-kor az Íjász-háznál. Délig könnyű kirándulás, majd falatozás pogácsából, szendvicsből. Délután húsvéti és kézműves játékok, majd 4-től ajándékosztás és filmvetítés lesz. A kirándulás hosszát az érkező gyermekek életkorához és teherbíró képességéhez szabjuk.

Áldozati Túra: Hajnalban Dobogókőn
Ugyanezen a napon rendezzük meg a Húsvéti áldozati túrát felnőttek részére este 7-től. Indulás este 7-kor az újtemető melletti parkolóból, hogy hajnalra Dobogókőn virradjon ránk a hajnal. A táv hossza 33 km, emlékeztetve a krisztusi korra. Esztergomig egyénileg gyalog, vagy a 9-es helyi járattal tesszük meg a távot visszafelé, onnan egyénileg busszal haza.

Segíteni a rászorulókon
A programok, illetve a jótékony adakozás részleteiről Hőgyes Károlynál a hogyes.karoly@freemail.hu címen, illetve Hőgyes Kittinél a (70) 942-6830-as számon lehet. Kérünk mindenkit, hogy részvételi szándékát lehetőség szerint előre jelezze, hogy felkészülhessünk ajándékkal, szendviccsel, emléklappal…
Kérjük továbbá a kedves nyergesújfalui lakosokat, vállalkozókat, hogy akikben még van részvét nehezebb sorsú gyermektársaink iránt, segítse tervezett rendezvényünket, melyre szeretettel várunk mindenkit, elsősorban nehéz sorsú, rászoruló családok gyermekeit.

Hőgyes Károly




1 megjegyzés:

  1. A TELJES CIKK A LÉNYEG MIATT:

    2. Fiatalok, felnőttek részére:

    19.00- I. Húsvéti áldozati túra
    Mivel a húsvét nem a lerészegedésről szól (… nem arról kellene szólnia, hiszen a locsolkodás is egy meghitt leány-legény egymásra találás, összefonódás termékenységi SZERtartásának népi része. A fiatal férfi az egy kiválasztott leányt locsolja termékennyé. Ez egy gyönyörű áldást hozó szimbólum, méltatlan hozzá a mai „ünnepelők” locsolkodása), hanem egy mély mondanivalóval bíró lelki út bejárása a feladat, ezért a legbátrabbakat és az igazán hívőket szeretném megszólítani. Legyen bármilyen a hited, ha úgy érzed, hogy néha áldoznod kell magadból, a jóért, az igazért, az emberségességért, akkor tarts velünk! Neked nem kell kereszten meghalnod és feltámadnod, elég, ha meghalsz a fogyasztói világnak, saját önzésed rabláncainak és feltámadsz Földanyánk szeretetében, hogy megtanulj igazán élni a vegetáció helyett, és megtanulj méltóképpen példát mutatni a fogyasztói világ vak önzésének. Ezért 2011 Szelek (április) havának 24. napján, este 19 órakor Nyergesújfaluról (gyülekező az újtemető melletti parkolóban), gyalog útnak indulunk az est, majd az éj sötétjén át (de ez a sötét nem a reménytelen, félelmet ébresztő sötétet szimbolizálja, hiszen a túra alatt végig az esthajnalcsillag útját követvén, pontosan kelet felé haladván, a felkelő Nap, a megszülető fény-remény felé tekintve haladunk. Nem más ez, mint a legreménytelenebb időkben való reménykedés útja, reménysugár várás, egy igen komoly belső alkímia, a bennünk gyökeredző világfa megmászása, a szorongás szeretetben való feloldása), hogy a Napkeltét Földanyánk szívében, Dobogókő hegytetőn csodáljuk meg, mely a magyar őshagyományok és ősvallás (mely később a PáLoSságban öltött testet) központja volt mindig is (maga a túra mondanivalója nem más, mint a sötéten való vándorút-virrasztás, mely a magyar hagyományban a halotti ToR része, így a „meghalás” keresztútjának átélése, mely nem az elporladáshoz vezető meghalás, hanem a megújulás előtti meghalás képe, és a szeretetközpontban való Napfelkelte, a Jézusi feltámadás, újrafényesedés és a szeretet törvényének megidézése. Érezzük azt, hogy ez a ToR TúRa nem lezár, hanem újraéleszt, újraszül. Ez nem kellemes, ahogy a tortúra szó is mutatja, de ezt meg kell lépni annak aki a mocsár létből ki kíván lépni. Erre van szüksége a nemzetnek és minden családnak, embernek. Újraértékelni, és újraszületni egymásnak, egymásért mert ez független a politikától, árfolyamoktól, ez csak rajtunk áll, akarjuk, vagy sem. A ToRTúRa másik lényege, hogy bűneinket megbánhatjuk, megválthatjuk, feloldhatjuk áldozatunk által. ). Külön érdekes összefüggése és óriási lehetősége e napnak, hogy éppen sárkányölő Szent György napjára esik (tehát akad segítőnk a bennünk lakozó sárkány legyőzéséhez). A táv további érdekessége, hogy 33 km, tehát a Jézusi kor köszön vissza belőle. Aki megteszi e távot, egyrészt egy emléklappal lesz gazdagabb, másrészt egy felejthetetlen érzéssel, élménnyel, megtapasztalással. Esztergomig egyénileg gyalog, vagy a 9-es helyi járattal tesszük meg a távot visszafelé, onnan egyénileg busszal haza.
    Érdeklődni a hogyes.karoly@freemail.hu elektronikus levélcímen Hőgyes Károlynál és a 06/70 9426830-as telefonszámon Hőgyes Kittinél lehet. Kérünk mindenkit, hogy részvételi szándékát lehetőség szerint előre jelezze, hogy ajándék és szendvics tekintetében, valamint az emléklapok számát tekintve megfelelő módon tudjunk készülni. A rendezvényeken való részvétel ingyenes.

    VálaszTörlés