2011. április 29., péntek

Tavaszi alkotások: Madarak, nyuszik, tojások



Az alkotóházi gyermekprogramokon időszerű alkotások születtek. Márciusban a „szabadság jelképét”, szalmából madarat készítettek a gyerekek. Hogy ne „repkedjenek” szerteszéjjel mindenki gúzskoszorúra kötözgette a sajátjait. A következő alkalommal nyuszit készítettek. Először a nyuszi füleit fonták meg  pedig nádból, eköré építve fel a fejet, ami már csuhéból készült, csakúgy, mint a ruhája. Apró masnit biggyesztettek a feje búbjára és már kész is volt. Áprilisban tojásfestéssel folytatódott a program. Ekkor két technikát is megismerhettek az érdeklődő gyermekek. A berzseléshez először apró leveleket gyűjtöttek a székház környékén. A levelek aztán a tojásra kerültek, majd bebugyolálták harisnyába, és már mehetett is a hagymahéj-festékbe. A harisnyából kivett tojásokon a levél lenyomatát izgatottan fedezték fel a gyermekek.
Az irókázás technikája már kicsit bonyolultabbnak bizonyult. A forró méhviaszba mártva az irókát, különböző népi motívumokat próbáltak felvinni a főtt, illetve kifújt tojásokra. Majd ezt is festékbe mártották. A kész tojásokat szalonnabőrrel kenték be, ettől fényesek lettek.
Gyerekfoglalkozások: május 6-án: Papírsárkány készítés. Május 20-án: Nemezszappan készítés.
Felnőtt foglalkozások: csütörtökönként 17-19 óráig, tetszőlegesen választott technikákkal. Mindenkit szeretettel várnak az Alkotóház tagjai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése