2011. április 5., kedd

Kis híján megszólaltak...


Rendhagyó kiállítás nyílt még a múlt hónap végén a Polgármesteri Hivatal Kernstok Galériájában.

Czibuláné Csicsman Erzsébet aranykoszorús babakészítő kollekciója költözött március 25-éig a Galériába. A több mint száz baba nagy sikert aratott a látogatók között, akik elsősorban a helyi óvodások és iskolások köréből kerültek ki. Volt csoport, mely a délelőtti látogatást követően délután is visszatért. A mester a hagyományos porcelánbabák mellett úgynevezett reborn, vagy újszülött babákat is készít, melyek a megszólalásig hasonlítanak „élő” társaikra. Természetesen ők a gyerekek kedvencei. A babák ez idáig több értékes díjat nyertek készítőjüknek. A tárlat érdekessége, hogy Erzsébet asszony fiáról és unokáiról is készített babákat, melyek mellett a „modellek” fényképei is láthatók voltak. A „babák” híre egyébként eljutott városunk határain túlra is, almásfüzitői ovisok is megtekintették a kiállítást.


Nagy Sándor intézményi referens

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése